Igen, tudom, már vagy két hete nem írtam, erre többen is felhívták a figyelmemet. Az ügy hátterében semmiféle rossz hír nincs, de még csak rossz hangulat se, sőt. Egyszerűen csak pörögtek az események, minden napra jutott valami és az igazat megvallva most is inkább egy gyors összefoglalóval szeretnék előállni, nem pedig egy részletes beszámolóval, ami a szavakat illeti. A képekkel megpróbálok kevésbé fukarul bánni.
Sopot tengerpart (2011.06.19.)
Nos, az elmúlt két hetem majdnem felét Varsóban töltöttem, ún. on-arrival tréningen.
Íme a csapat:
A második világháború folyamán Varsót valóban földig rombolták, így minden, ami a Stare Miastoban látható az remake. Azonban remake, vagy sem, nekem nagyon tetszett. A folyópartján modern hidak, az utcákon csak úgy zsizsegnek-zsezsegnek az emberek (no, meg néha a zombik, lásd alább), az egész város él és mozog, tele van parkokkal, terekkel és égbemászó épületekkel.
Modern hidak - színváltósak
Zombik és mi
Az egyetemre irigykedtem, Chopin szívét majdnem láttam. A lengyelek viszont teljesen képtelenek szépnek és jónak látni a fővárost. Eddig akárkinek megemlítettem, rögtön elkezdte húzni a száját, mondani, hogy semmi nem eredeti és hogy egyébként is Krakkó az igazi.
Egyetem - Varsó
Ami rossz tapasztalat, hogy cigányozni sajnos nem csak Magyarországon divat. Épphogy csak megismertem a Lengyelországba újonnan érkezett önkénteseket, a keleti blokk máris közös témára lelt... Az az igazság, hogy hihetetlen fáradt voltam és azt hiszem nem is azért kezdtem aktív ellenállásban, mert így láttam jónak. Egyszerűen fájt és dühített, hogy még itt is... Aztán a vonaton visszafele jövet összebarátkoztunk egy kedves nénivel, aki szintén rázendített, abból egy fokkal sikeresebb beszélgetés lett, én is kevésbé lendültem bele a habzó szájú liberális szerepbe, inkább empatizálni próbáltam és ő is nyitottabbnak bizonyult az én álláspontom befogadására.
Aztán hazaértem Gdyniába és valahogy tényleg azzal a biztonságérzettel jöttem ide vissza, mint amikor hazajön az ember. Íme Ginta és Erdinc, a két vigyori:
Sopot tengerpart (2011.06.19.) Ginta, Erdinc, Rafael
Alina tegnap reggel hazament Olaszországba. Ez jobban megrázott, mint gondoltam. Sikerült átéreznem hirtelenjében az élet ideiglenességét és hogy kilenc hónap mennyire rövid idő. Már egy hónapja itt vagyok és szinte észre se vettem, rohannak a napok és érzem, hogy kilenc hónap egyszerre túl kevés és túl sok. Túl sok ahhoz, hogy az ember csak úgy egyszerűen továbblépjen, de túl kevés ahhoz hogy állandóra berendezkedjen. A búcsúbuliról beszéljenek a képek:
Alina, lufi, én
Kasia - harc
Itt az a játék, hogy Alina az orromba próbálja dugni az ujját...
Kasia - béke
És hogy miért jön most nem sokára hosszabb hallgatás, mint eddig? Mert itt lesz Peti 10 napot. Aztán egy hetet Mamával töltök Zakopane-ban/Krakkóban. Majd két hét gyerektábor következik. Így legközelebb jó egy hónap múlva jelentkezem.
