A munkának vége, kijössz a gyárból…

A közösen eltöltött szabadidőnk nagy része a tenger köré összpontosul, amit egyelőre úgy tűnik lehetetlen megunni. Ezen belül viszont elég nagy a változatosság. Először is, ha nincs valami extra program, akkor szinte mindig sétára indulunk a lakótársaimmal az itteni tengerpartra, megbeszéljük kivel mi történt aznap, ilyesmi. Aztán ott van ugye Ginta erkélye, amiről gyönyörű kilátás nyílik a tengerre. Néha ott reggelizünk, kávézunk, törökkávézunk, sörözünk. Aztán van itt homokos tengerpart, Gdyniában is, de Gdanskban még nagyobb, oda is ki lehet menni sörrel, avagy sör nélkül. Gintával és Erdinccsel egyre jobb a kapcsolatunk, nagyon örülök, hogy ebbe a lakásba kerültem és hogy velük lakok együtt. A legapróbb dolgokból is nagyon jó közös pillanatok lesznek, mint például a porzsák vásárlásból. :) Semmi extra, igaziból csak nagyon jó együtt időt tölteni. 

Így hárman járunk együtt lengyelre is és még ott van Silvia, aki olasz. Silvia és Erdinc együtt dolgoznak, gyerekekkel egy ilyen napközi szerűségben és mindenki számára nyílt titok, hogy utálják egymást. Még az elején figyelmeztettek, hogy Silvia igaziból mindenkit utál és mindenki utálja őt is, ezt nem akartam elhinni, rákérdeztem, ő pedig biztosított róla, hogy ez így van. Egyébként egy ilyen alacsony, nevetgélős, alapvetően kedves lányt képzeljetek el, szóval ezért hangzott ez különösen hihetetlenül, na de ha ő mondja, higgyük hát el neki. A lengyelórák hétfőn és szerdán este vannak, 2,5 órán át tartanak, ami így munka után kicsit soknak bizonyul. A tanár kicsit nehezen bír velünk, elvileg az angol lenne a közös nyelv, de ez annyira nem megy neki. Beszélni még csak-csak, de nem érti, amit angolul válaszolunk, vagy kérdezünk. Szóval nehézkes kicsit így együtt, de amúgy egy jó szándékú nőnek tűnik. Ha nem tapasztaltam volna meg, hogy milyen jó is lehet egy lengyel tanár, és hogy ugyanebből a könyvből milyen jó órákat lehet tartani, akkor semmi gondom nem lenne vele, azt hiszem. 

A tengeren és a lengyelen túl még egy dolog szokott velünk így történni, még pedig az, hogy valamelyik lakásba összegyűlünk az önkéntesekkel, a mentorokkal és Kasiával. (Ez Gdanskban szokott lenni, mivel abban a lakásban található a legnagyobb szoba, így ott kényelmesen elférünk mind.) Ilyen volt múlt pénteken a Polish Evening, amit Kasia szervezett. Háromfős csoportokba osztottak minket, tanultunk lengyel szlenget, vetélkedtünk 3 fős csapatokban, hogy ki tud többet Lengyelországgal és a lengyelekkel kapcsolatban, ettünk tradicionális lengyel kaját és ittunk Żubrówkát. No meg idióta fényképeket készítettünk, íme egy példa: 

A közösen eltöltött estékben azt hiszem, hogy a legviccesebb a nyelv. A legtöbben beszélnek angolul, ez biztosítja az alapot. Aurica, aki Moldovából származik, viszont nem, így ő oroszul és románul kommunikál. Alina Romániában született, a családja alapvetően románul beszélt, de néhány magyar felmenő okán, magyarul veszekedtek a szülei. Így tud pár szót magyarul, de leginkább olyasmiket, mint hogy „Menj a picsába!”, ezt viszont nagyon szépen, helyesen ejti. 10 évesen Olaszországba költöztek, így ezt a nyelvet is anyanyelvi szinten beszéli, Silviával olaszul szoktak szót érteni. Ginta az angolon túl tud oroszul, Auricával így beszélgetnek. Tania és Rafael, akik együtt járnak, egymással spanyolul beszélgetnek, Tania Ukrajnából származik, így ő is tud oroszul és ukránul, csak maga se tudja mikor melyik nyelven beszél. Erre még rájön az, hogy Erdinc és Ozdemir törökül, Ági és én pedig magyarul beszélünk egymás közt. Na, meg ugye mindannyian tanulunk lengyelül. És akkor ezek után születnek az ilyen mondatok, mint hogy Nie ma now tak. Azaz, nem, de most igen, amiben az a szép, hogy lengyel, olasz és angol szavak követik egymást, ami ahhoz képest, hogy a mondat milyen kurta, egészen szép teljesítmény.